Többrétegű képek

A tapasztalás dalai című kiállításról

Soós Nóra elmúlt tíz esztendőben készült műveit tekinthették meg az érdeklődők szeptemberben a B55 Kortárs Galériában. A fiatal festő (2004-ben diplomázott a Képzőművészeti Egyetemen) szűk retrospektív tárlatán a pályakezdésre egy kép utal, a kollázzsal kombinált égszínkék Befestékeződés (2001), a többi az évtized közepén, második felében született, míg a kollekció majd felét kitevő legújabb alkotások az idei évben. Soós Nóra indulását a népszerű új figurális stílusnak a „a világ sokarcú, és minden megfesthető” szlogenje ösztönözte. A tárgyak halmozása, a privát szféra, a hétköznapi élethelyzetek – munka, vásárlás, az otthon – megjelenítése éppen úgy jellemzi, festészetét, mint a női identitáskeresés vagy az önreprezentáció. (A képek jelentős részén valamilyen formában, szituációban megjelenik létrehozójuk.) Ezt a sokszínűséget és a témák gátlástalan bemutatásának örömét – ahogy generációstársainál is –  a látványfestészet népszerűsége szabadította fel. Friss, színes, dinamikus ábrázolásmódja azonban különbözik a néhány esztendővel korábban jelentkező neoimpresszionista vagy technoreál stílusoktól, az ő művészetét ugyanis nem a direkt látvány, hanem a képsíkok egymásra vetítése, az egyes képsíkok közötti átjárhatóság, a transzparencia, illetve a körvonalak, a kontúrok primátusa határozza meg. A már említett jó értelemben vett témahabzsolásnak a boldogságát ott érezzük a legújabb vásznain is, de az évtizedünk közepétől egyre több a játékra, a küzdelemre utaló szimbólum (sakkfigurák, kártyalapok, biliárd) is rajtuk. Megfigyelhető továbbá a színerő periodikus változása is: a korai harsogóan színes, foltokra épülő festményeket a halványabb, zömmel kontúrra épülők váltják (Elefánt a porcelánboltban, 2006), újabban pedig ismét a foltok, az erős, testes színek adják meg  munkáinak karakterét (Göröngy és kavics, 2010). A stiláris változások mellett  − ugyancsak az évtized közepétől – tematikája is gazdagodik. Elsősorban a média, a hírek hatására érdekelődése aktuális társadalmi kérdések – katasztrófák, terrorizmus – felé fordul: megfesti például a női nevekkel jelölt hurrikánok pusztításait. Az időszak egyik legjellemzőbb alkotása az Ofélia (2006), amelynek központi alakja Millais Ofélia című képének vízbe veszett, vízen ringatózó tragikus nőalakja. A vásznon megjelenő képidézet egyszerre utal Ofélia tragikus történetére és az azonos nevű szélviharra, de a képtérben a nőalak körül  feltűnnek a hurrikán pusztításának fényképszerűen ábrázolt részletei is. Szintén a halványabb tónusú művek közül való az Életem nyitott könyv (2004), amelyen kinyitott óriási könyvben fekvő, alvó figurákat látunk (a művészt és a férjét). Azt is érdemes tudnunk róla, hogy fotó alapján készült, és egy második színesebb változata is szerepelt a kiállításon. Itt most nem vállalkozom  az alvást ábrázoló festmény szimbolikus jelentésének pontos megfejtésére, de a címét alapul véve egyik olvasata lehet a már a rómaiak által is ismert „az élet álom” gondolat, de az sem kizárt, hogy a mű pusztán egy szituáció rögzítése.

Amint említettem, a festőt több éve foglalkoztatja a játék, a játékos ábrázolásának, megjelenítésének a kérdése. A „kártyás” képek egyik legjellemzőbbje a Megkeverve (2006) című, amelyen egy méretes fotelben ülő, kezében kártyákat tartó törékeny hölgyet látunk. A figura és a fotel mögött újból előtűnik a kiemelt motívum, a piros hátteret ugyanis nagy fehér kártyalapok borítják. A kártya, pontosabban a kártyavetés nemcsak a szerencsét vagy a szenvedélyt jelképezi, hanem a jóslás, jövőbe látás eszköze is (gondoljunk csak a tarokkra): a kompozíción ugyan franciakártyalapok szerepelnek, de jósolni azokból is lehet.

A sakk, a fekete fehér kockás tábla, a figurák egy másik kedves témáját képezik. Az ilyen tárgyú, egyik legújabb műve, a Súlyok (2010) a szellemi és a testi erőgyűjtés jelképe. Főszereplője a csíkos harisnyában és pulóverben súlyzózó művésznő, akit nagyméretű sakkfigurák vesznek körül. A küzdelmet, a játékot idézi a nagyméretű, önmagát biliárdozás közben megjelenítő Ütköződés (2010) is. A tondó formájú munkán az asztalra hajló, lökésre összpontosító törékeny alak felülnézetben van megörökítve, a körülötte lévő nagy, térbe forduló, teret érzékeltető biliárdgolyók pedig úgy helyezkednek el a posztón, mint apró, színes planéták.

A gömbök, kör alakú foltok − akárcsak korábban a női cipők – Soós Nóra művészetének meghatározó motívumai. Jelen vannak a képek hátterében, mint térkitöltő dekoratív foltok, máskor mint konkrét tárgyak (golyók, gömbök), újabban pedig szappanbuborékok formájában tűnnek fel (Az óra körbe jár, 2010, Buborékfújó I, II, III, 2008). Az utóbbi vásznak akár a privát szférát megidéző zsánerképeknek is tekinthetők, hiszen a rajtuk szappanbuborékot fújó személy leggyakrabban maga a festő. A színes, a fő alakok körül szálló-lebegő, könnyen szétpattanó szappanbuborékok a játék mellett mélyebb mögöttes tartalommal is bírnak: az elmúlást  − Kunderát szabadon idézve  − az élet elviselhetetlen könnyűségét idézik.

Befejezésül a színes anyagból csemegézve még egy utolsó képet említenék meg, a Gyöngy és kavics (2010) címűt, ami akár egy, a szemlélőnek háttal ülő embereket megörökítő életkép is lehetne, csakhogy a padon ülőket két hangsúlyos kék és vörös folt, valamint két óriási női cipő fogja közre, s ez szürreális felhangot kölcsönöz az alkotásnak.

Villódzó és áradó, egyszerre érzékletes és jelképes Soós Nóra festészete. Az erős háttérszínekkel, a hangsúlyos foltokkal, az egymás mögötti világok szövevényes, rajzos bemutatásával olyan szenzuális és intellektuális élményben részesíti a látogatókat, ami a képzelet világába repít, de ugyanakkor igazolja a figurális festészet modern művészetben betöltött szerepét és fontosságát.(B 55 Kortárs Galéria, szeptember3 - október2.)

Lóska Lajos